Az Eni megújította teher- és nehézgépjármű kenőanyag-palettáját. Az i-Sigmát pénteken, Budapesten mutatták be több mint száz partnerüknek, köztük a Lavina Cégcsoportnak is.
Az Eni név a konszern gyűjtőneve (Ente Nazionale Idrocarburi), azonban a kenőanyagok sokáig az Agip márkanéven futottak. A konszern nevére történő átállás folyamatos, a töltőállomások új névre átírása a szomszédos Ausztriában már megtörtént.

Dr. Alessio Lilli, az Eni Hungaria Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a Ramada Resortban összegyűlt Eni-partnereket. Úgy fogalmazott, új mérföldkövet tesznek le az i-Sigma családdal, s ezzel megújult a teljes termékcsalád (i-Sint – személygépkocsik, i-Ride – motorkerékpárok). Lilli az Eniről elmondta, az egyik olyan olajcég a világban (méghozzá a hetedik legnagyobb), amely “alfától omegáig” mindenütt jelen van, vagyis a kitermeléstől és az értékesítésig terjed az olasz óriás tevékenysége, amely több száz szabadalmat jegyez, és igen fejlett technológiával rendelkezik.

“Mit jelent az olasz vállalat életérzése?” – tette fel a kérdést a hallgatóság előtt dr. Alessio Lilli. “Azt, hogy Olaszország igen fejlett ipari kultúrát tudhat maga mögött.” Az Eniről, amely termékeit korábban Agipként forgalmazta, a kenőolajak is eszükbe juthatnak – fogalmazott a vezérigazgató, aki tudatta azt is, az Eni volt az első, amely a hetvenes években szintetikus kenőanyagokkal elsőként megjelent a piacon, ez volt a Sint 2000. Ez utóbbiról Nagymányai Antal előadásában kiderült, bizony a Moszkvics 407 megette a családi Jugoszláv kiránduláson.

Az új i-Sigma kenőolaj-termékcsaládot Milánó elővárosában lévő kutatólaboratóriumában fejlesztette ki az Eni, ahol korszerű körülmények között más olajtársaságok is tesztelik termékeiket – mondta el a vezérigazgató. A közeljövőben akár egy újabb magyar csapat ismerheti meg a korszerű üzemet.

A vezérigazgatói köszöntő után Takács János, kenőanyag- és üzemanyag nagykereskedelmi vezető az i-Sigma termékcsalád jelentőségéről tartott előadást. Egyebek mellett elmondta: Magyarországon az Ásványolaj Szövetség első harmadévi kimutatása szerint a diesel haszonjármű kenőanyagok részaránya húsz százalék az összesből, tehát igen fontos szegmensről beszélünk.

“Messze vagyunk még a 2007-2008-as értékesítési adatoktól”  jelezte Takács János azt, hogy kevesebb értékesített haszonjármű kevesebb haszongépjármű motorolajat igényel. Akik pedig igénylik, azok is költségcsökkentésre, üzemanyag-fogyasztás optimalizálásra törekszenek, s elvárják, hogy a szervizek és az olajcserék egybeessenek, s olajcsere miatt ne essen ki egyetlen munkaóra sem. Az i-Sigma nem csak tartósságban, környezetvédelmi szempontok alapján is megfelel a szigorú elvárásoknak.

Takács János elmondta, az új termékcsaládoknál az Agip név lekerült a flakonokról, helyette az Eni olvasható, a hat lábú kutya azonban továbbra is az Eni jelképe marad, amelyben -ahogyan ő fogalmazott- továbbra is bízhatnak az ügyfelek.

A harmadik előadó Varga Csaba marketingvezető volt, aki a képes-videó előadásában az Eni történetébe, és néhány titokba avatta be a hallgatóságot. A délelőtt utolsó előadója Nagymányai Antal műszaki vevőszolgálati vezető volt, aki szokásához híven velősen beszélt a kor kenőanyag követelményeiről, és az ennek megfelelő eni termékekről.

A kellemes ebéd után a program az OXXO Racing Team élménybeszámolójával folytatódott. Jobbágy Ákos csapatfőnök Kiss Norbert pilótával együtt elmondták, az OXXO kamionos csapatának kenőanyag beszállítója immáron harmadik verseny óta az Eni. Elmondták, hogy a versenysportban mind az emberi, mind a technikai tényező követelmény elé állítja a versenysport a technikát és a pilótákat is. Míg 2008-ban három versenyenként cseréltek motort a kamionban, manapság a jó kenőolajnak köszönhetően fél évig is kitart egy motor. Mindeközben az MAN kamion teljesítménye 1100-ról 1500-ra nőtt, a fogyasztás pedig mérhetően 4 százalékkal csökkent.

Kiss Norbert,  mint Michelisz Norbi tavaly három futamon állt rajthoz még a régi “vassal”, egyet meg is nyert. Idén egész évet terveztek, egy futamgyőzelem már megvan, de néha technikai problémák – és szerencsés baleset is hátráltatta. Norbinak, aki már nyert itthon pályaautós sorozatot, utcai kamionra nincs jogosítványa, de a versenypályán nem is kérnek ilyet. A kamionok sebességét 162 km/órában korlátozzák, másodpercenként 13 GPS jel ellenőrzi, ezt szigorúan veszik nagyon, Ákos elmondása szerint 300 km/h órát tudna menni a 7000 Nm segítségével, ezt azért a jövő heti  futamon sem próbálják ki, remélik, hogy addigra újra összeáll a oroszoknál megsérült kamion.

A gyári támogatás, amit idén kapnak azt is jelenti, hogy a 2016-os modellek alkatrészeit kísérleti laboratóriumként már most tesztelik. A kamion 90%-ban itthoni építés. Hogy mennyire egymást segíti a két korszerű technika (motorfejlesztés és kenőanyag) mutatja, hogy nincs kipufogórendszer, egyetlen cső megy ki, és mégse látható a dizelekre oly jellemző „koromfelhő”.

A képes-belső kamerás előadás után ismét Nagymányai „Tóni” vette át az előadó szerepét, aki bemutatta a négy „szintből” álló i-Sigma termékcsaládot. A Top MS jelenti a prémium szintet, ez felel meg a mai korszerű kipufogógáz-utánkezelő rendszerekkel szerelt modern motornak (minden jelentős szabványt teljesítve), itt is van már a néhány éve elérhetetlennek hitt 5W-30, a Top sorozat a német gyártók előírásainak teljesítésére helyezi a hangsúlyt, a Performance általános globális trendeket és tengerentúli szabványokat fed le, míg az Universal kifejezetten jó ár-érték aránnyal a vegyes járműparkok igényeit elégíti ki. Egyelőre megmarad a Monograde (egyfokozatú) vonal is, bár ezt már csak a keleti blokkban igénylik.
[nggallery id=43]