Az Xlavina népes ismeretségi körének újabb csapata jelentette be 2013-as terveit:
A tavaly óta Eni i-Sigma kenőanyagokat használó OXXO Energy Truck Race Team március 12-én megtartotta idei első sajtótájékoztatóját, melyen bejelentették:

2013-ban két magyar pilótával vágunk neki az FIA Kamion Európa-bajnokságnak!

Kiss Norbert mellett a mindössze 16 éves Major Benedek lesz a csapat másik pilótája:
Beni 8 éves kora óta autóversenyző, gokarttal kezdett, majd jött a Suzuki Kupa, a Lotus Kupa, Endurance futamok, idén pedig bemutatkozik a Kamion Európa-bajnokság mezőnyében.

“Izgatottan várom ezt a szezont – kezdi a riportot Beni -, a versenykamiont már tavaly kipróbáltam, de igazi versenypályán most fogom először vezetni. Számomra ez az év a tapasztalatszerzésről fog szólni, meg kell szoknom a mezőnyt, a kamionversenyzést, de bízok benne, hogy Eb pontokat is sikerül gyűjteni! – mosolyodik el Beni. – Az OXXO Racing tavalyi, saját építésű kamionját fogom vezetni, “B” motort kapok hozzá az MAN-től, de első évemben ez is nagy szó, igyekszem meghálálni a bizalmat. Belső kamerás felvételek alapján gyakorlom a pályákat, Norbival pedig sokat dolgozunk együtt, és fogunk is egész évben, hogy minél sikeresebb legyen a csapatunk.”

Mint a riportból kiderül, a tavaly épített kamionunkat Beni fogja vezetni, de akkor Norbi mivel indul?

Nos, a második nagy meglepetés következik, ugyanis Kiss Norbi a tavalyi Európa-bajnok versenykamiont, azaz Jochen Hahn kamionját vezeti 2013-ban!

“Én is nagyon várom a szezonkezdést – mondta el a sajtótájékoztatón Norbi -, Jochen kamionja megérkezett, ki még nem tudtam próbálni,de tudjuk mire képes, hisz tavaly ellene versenyeztünk. Néhány hét múlva elkezdődnek a tesztek, ahol végre vezethetem a kamiont, melybe már az új gyári MAN “A” motor van beépítve. Idén sokkal előrébb vagyunk, mint 2012-ben, tudunk tesztelni a szezon előtt, ami nagyon fontos, ráadásul a két kamionnal sokkal több beállítást tudunk kipróbálni, így gyorsabb lesz a fejlesztés is. A mezőnyben is sokat számít majd, hogy ketten vagyunk a csapatban, tudjuk egymást segíteni, ez is nagyon izgalmas lesz idén!”

Norbi idén 10-es rajtszámmal indul, Beni pedig a 12-es kamionnal látható majd a mezőnyben.

A nagy kérdés persze adja magát: az Európa-bajnok versenykamionban Kiss Norbi, akitől eddig is tartott a mezőny, vajon idén mire lesz képes?

“Természetesen a bajnoki címért indulunk idén – válaszolt Norbi – , de várjuk meg azért az első hivatalos teszteket, ki hogyan fejlesztett a télen, mennyit sikerült a többieknek gyorsulniuk. Persze mi is fejlesztettünk rengeteg dolgot, és kell majd év közben is, de bízunk magunkban, az autókban, idén tehát komolyan számolni kell velünk!”
A csapat néhány hét múlva elkezdi a teszteket, a versenykamionokon már az utolsó simításokat végezzük, és már számoljuk a napokat az első futamig, mely május 18-án, Misanoban (Olaszország) lesz!
[nggallery id=59]