A Pethő István – Rubóczky Attila egység számára úgy zárult az idei szezon, ahogy indult: egy elmaradt versennyel, hiszen az Eger Rali után a szlovák bajnokság előzetes versenynaptárában szereplő Pozsony Ralit sem rendezték meg. Ez volt gyakorlatilag az egyetlen módja idén annak, hogy az L Racing – Dynamic Rally Team párosát távol tartsák a dobogós helyezésektől és a kupáktól, hiszen 2012-ben összesen 11 versenyen álltak rajthoz, és ebből 10-en dobogós helyen végeztek kategóriájukban.

A szlovák bajnokságban ennél is jobb, makulátlan mérleggel zárták az évet, hiszen öt futamon öt dobogós helyezést szereztek, amivel összességében az abszolút 5., kategóriájuk 2. helyén fejezték be a 2012-es szlovák bajnokságot, melynek csapatversenyét megnyerték az L Racinggel.

Pethő István: – Sajnálom, hogy elmaradt a szezon utolsó futama, a Pozsony Rali, mert jó lett volna még egyet versenyezni, és nagyon vártuk ezt a megmérettetést Rubóval, ezért sajnálattal vettük tudomásul, hogy végül nem kerül megrendezésre ez a verseny.

– A jó kedvünket ez persze nem rontja el, hiszen így is egy nagyon sikeres évet zárunk. A magyar bajnokságot a 3., míg a Közép-Európai zónabajnokságot és a szlovák bajnokságot a 2. helyen fejeztük be, Szlovákiában csapatbajnokok lettünk az L Racinggel, vagyis hazai és nemzetközi szinten is eredményes évet zárunk, ami alapvetően örömmel tölt el minket.

– Ezúton is szeretném megköszönni minden támogatónknak, hogy egész évben mellettünk álltak, hiszen nélkülük nem lettünk volna képesek ilyen eredményeket elérni. A csapatom minden tagjának és Rubónak is köszönöm az egész éves munkát, a szurkolóinknak pedig a nagyszerű biztatást a pálya széléről. Jövőre ismét találkozunk!

A nyitó kép forrása: www.duen.hu
A Dynamic Rally Team együttműködő partnerei:
Nagoya Kft, Lavina Szervíz Kft, Landis+Gyr, Europartner Slovakia s.r.o, Halker Kft, Sió Press Kft, Mirelit Depo Kft, Cola Trans Kft, Boxudvar Kft, VPT-Group Kft, LGAqua Kft, Vitaladekft, Metrirep Kft, Everling kft, Deverto Solutions, Origo Pack Kft, Brikettáló.hu, BaBér Kft., Lemonet Kft, hiteltaxira.hu, Nero Sped, Duna-Dom 2003 Kft., Shx Gold Kft, H-Reklám, Softipo Informatika Kft, Crew Print, Reiger Suspension.cz.Épületautómatika kft,