+36 27 318 306 Kapcsolat
Vissza

Szabó Krisztián újra a Rallycross VB-n!

A tavalyi EKS csapatában elért eredményeit követően idén egy Hyundai i20 volánjánál fog helyet foglalni a GRX Taneco csapat tagjaként, olyan nagy nevek mellett mint Niclas Grönholm, és Timur Timerzyanov.


 

Krisz a 2019-es rallycross világbajnokság 10. helyén végzett összetettben, ennek kapcsán hallhattuk tőle, hogy ő is többet várt volna el magától, de az idei év egy új lehetőség melyről, egy számára is meglepően jó autóval vághat neki.

Krisztián a tesztelést követően így nyilatkozott:
„Az autó remek, erős és fekszik a vezetési stílusomnak, a csapat pedig kimagaslóan törődik és odafigyel a pilótákra, a visszajelzéseikre. Úgy gondolom, hogy a tavalyihoz képest jobb körülmények- és a technika is egyértelműen megadják majd azt a nyugodt és biztos hátteret, melyhez szükség van, ha bele akarok kavarni a nagyok levesébe. Mert ez a cél, odaérni a dobogóra, minél többször. Jussi Pinomäki nagyon segítőkész volt már a szezon előtt is, remek az együttműködésünk, nagyon várom az első, Höljes-i hétvégét augusztus 22-23.-án!“

A GRX Taneco csapat feje - Jussi Pinomäki is igen bizakodó a Magyar versenyző jövőét illetően
„Krisztián egy nagyon tehetséges és komoly jövő előtt álló fiatal pilóta, aki keményen megdolgozott a sikereiért és remek eredményeket-tapasztalatokat szerzett a Super1600-as kategóriában. Kedves és erősen csapatközpontú srác, remekül be fog illeni közénk, a mi dolgunk pedig az lesz, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy tisztességes eredményt tudjon elérni a technikánkkal. Kis szerencsével a legjobbakkal csatázik majd idén!“

Várjuk hát az ideji év első dupla fordulós versenyét melyet Augusztus 22-23-án tartanak a Svédországi Höljesben.

--- SOK SIKERT KRISZTIÁN! ---

Facebook Linkedin